Az Aikidóról

Aikidó

Az Aikidó tradicionális gyökerekből táplálkozó, ám mégis modern japán harcművészet. Megalapítója, Ueshiba Morihei (O Sensei), annak szentelte élete nagy részét, hogy létrehozzon egy olyan harcművészetet, amely megfelel a mai kor igényeinek.

Az Aikidó gyakorlás célja a tudatos testhasználat kialakítása, majd annak folyamatos fejlesztése és alkalmazása az edzőteremben (dojo) és a hétköznapi életben is. A gyakorlás által fejlődik testünk, lelkünk és személyiségünk is, amely kihat a mindennapi életünkre, mondhatni, az Aikidó a gyakorló életének részévé válik. Ezáltal egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá válunk, vagyis megvalósítunk egy olyan kiegyensúlyozott életritmust, amely a nyugalmat éppúgy magába foglalja, mint az aktivitást.

Az Aikidóban nincsenek versenyek, és a mögötte meghúzódó gondolati háttér miatt nem is lehet versengés. Mindenki a saját képességeinek és elvárásainak megfelelően hajtja végre a gyakorlatokat, korához és lehetőségeihez (testi, lelki, mentális képességeihez) mérten. A hangsúly főleg a gyakorlatokon van: az állandó ismétlések során sajátítják el a tanulók tökéletesen az alapmozdulatokat, az időzítést és a megfelelő légzést.

A körkörös mozgások, amelyeket az Aikidóban alkalmazunk, lehetővé teszik, hogy a támadó energiájával való összeütközést elkerüljük, azzal „egyesüljünk”, ezzel elkerülhetővé téve a további támadást, majd a támadó egyensúlyának kibillentését követően a támadás energiáját visszafordítsuk a támadóra; ez dobástechnika, vagy ízületfeszítésen alapuló rögzítés technika alkalmazásával is történhet.

A legtöbb gyakorlatot partnerrel hajtjuk végre; mindegyikünk a saját képességeinek megfelelően dolgozik, felváltva, mint uke (a támadó), és nage (vagy tori, aki fogadja a támadást). Mindkét szerep fontos; mindkettő hozzájárul a felek ügyességének, érzékenységének növeléséhez.

Az Aikidónak sokféle gyakorlási formája létezik. Az Aikidót gyakorolhatják puszta kézzel vagy fegyverrel, egy vagy több felfegyverzett vagy fegyvertelen ellenféllel szemben. Mindkét gyakorló dolgozhat álló helyzetben, térdelő ülésben, illetve az egyik állhat, miközben a másik térdel. A támadás formái lehetnek ütések vagy megragadások. Az Aikidóban alkalmazott technikák lehetnek dobások, és leszorítások is. A különböző mozgássorok igen gyakran veszik igénybe a felső végtagok, a csukló, a könyök, a váll valamint a gerincoszlop izületeit. A megdobott fél gyakran együttműködik a saját eldobásánál, hiszen a legtöbb esetben ez az egyetlen biztonságos módja a sérülések elkerülésének.

Az Aikidokák gyakran használnak fegyvereket: fából készült botot (Jo), kardot (Ken), kést (Tanto). Ezek az eszközök nagyban elősegítik a használatukból eredeztethető technikák megértését. A fegyverek szerves részét képezik a gyakorlásnak, mivel a velük végzett technikák az elsajátítandó szabadkezes technikák forrásai. Használatuk javítja a testtartást, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt és a központ fogalmának megértését, mely utóbbi igen fontos szerepet tölt be az Aikidó gyakorlásában.

Az Aikidó és az egészség

Az Aikidó testi szinten átmozgat minden izomcsoportot, s teszi ezt oly módon, hogy szerveinket a lehető legtökéletesebben együttműködteti. Mivel a gyakorlatokat jobb- és bal oldalra is gyakoroljuk, a gyakorlás aktivizálja mindkét agyféltekénket, amely serkenti agyműködésünket, ezáltal jobb lelki egyensúlyt tapasztalhatunk meg. A gyakorlás folyamatossá válását követően javul a testtartás, amely idővel elősegíti az egyre pontosabb technikai kivitelezést, és a testi problémák (derékfájás, lumbágó) enyhülését is. Az edzések során gyakran alkalmazzuk a térden történő mozgások sokaságát, melyek hatással vannak az altáji izom és szervrendszerekre, azokat aktivizálják, erősitik és egyben ellazítják. Így a medence körüli izmok is erősödnek, mozgékonyabbá hajlékonyabbá válnak.

A tartásunk javulásával légzőerőnk is fejlődik, amelynek hasznossága nem csak az edzésen de a hétköznapjainkban is megmutatkozik. A légzésük javulása lehetővé teszi, hogy az edzés során megfelelően alkalmazkodjunk az edzés ritmusához, a mozgások váltakozásához (gurulás, állás, fekvés, zuhanás, esés, térdelés, stb). Az Aikidó technikái viszonylag erős izületi munkát kívánnak meg. A gyakorlatok fokozatosan megnövelik izületeink mozgásának minőségét illetve hajlékonyságát, főként a vállak, a csuklók és a bokáink szintjén.

Egy aikidóka (Aikidó-t gyakorló ember) megfelelő gyakorlóidő elteltével, a megfelelő légzőerő kifejlesztésével, képes lesz arra, hogy izomzatát céltudatosan és erőteljesen használja, felesleges mozdulatok nélkül. A gyakorlás során találkozhatunk olyan technikai formákkal, amikor egyszerre több támadóval szemben kell válaszokat adnunk támadásaikra. Ezek a helyzetek megkövetelik a test nagyfokú mozgékonyságát, az ellépések, elfordulások alapos ismeretét, illetve egyfajta koordinációs, térbeli érzékelés kifejlesztését is.

Amint arról már szó volt, az Aikidó gyakorlatait jobbra és balra is végrehajtjuk, ami egy kiegyensúlyozott izommunkát eredményez. Ezen felül, gyermekeknél elősegíti a koordinációs képességek javulását, illetve a pszichomotoros fejlődést is: a viszonylagosan összetett helyzetek, állások a gyermekeket a testi sémák, az izomkontroll, a koordinációs feladatok, készségek gyakorlásának oktató jellegű szituációjába helyezik.

Az Aikidót gyakorlók szinte minden esetben beszámolnak arról, hogy a rendszeres (heti 2-3 alkalommal) történő gyakorlás hatására izületi, izomzati megerősödét, jobb izom és izületi működést tapsztaltak önmagukon. Számos gyakorló számol be arról, hogy a hétköznapokban felgyülemlett stressz az edzések által levezetődik, ezáltal kiegyensúlyozottabbá váltak.

Az Aikidó nem versenysport, gyakorlása bármely életkorban elkezdhető és hosszú távon folytatható. Más harcművészetekhez képest a gyakorlók átlag - életkora igen magas, és a folyamtos fejlődést lehetővé tevő pszichológiai előnyök megléte is jelentős. Az Alapító élete végéig, 86 éves koráig gyakorolta az Aikidót. Végezetül, de nem utolsó sorban a balesetek száma igen csekély, ami további indok arra, hogy miért is érdemes belevágni az Aikidó gyakorlásába.

Az Aikidó története

Az alábbiakban az Aikidóval és Ueshiba Morihei alapítóval kapcsolatos főbb eseményeket gyűjtöttük össze.

• 1883. Ueshiba Morihei születése; december 14. Tanabe, Wakayama prefektúra, Japán.
• 1890. Szeptembertől a Shingon irányzat templomának iskolájába jár.
• 1893. Zent gyakorol a Homanji-ban.
• 1895. Az apját – aki a városi tanács tagja volt – egy ellenséges csoport megtámadta. Ekkor elhatározza, hogy életét a bujutsu-nak szenteli.
• 1901. 18 évesen Tokióba ment, ahol kereskedő akart lenni. Első tanítója Tozawa Tokusaburo a Tenjin Shin'yo Ryu Ju-jitsu mestere. Betegsége miatt hazatér, elhatározza, megerősíti testét. Fut, rizsszalmás zsákokat emelget, így az átlagosnál sokkal erősebbé válik.
• 1902. Minden nap gyakorlatozik a hegyekben, feleségül veszi Itogawa Hatsu-t.
• 1903. Sakai-ban mestere, Nakai Masakatsu a Goto-haYagyu shingan-ryu vívóiskola vezetője volt. A japán hadsereg katonájaként Mandzsúriában harcolt, leszerelése után szülőfaluja, Tanabe közösségi vezetője lett.
• 1908. A Yagyu iskolától megkapja a Menkyo Kaiden-t, a végbizonyítványt.
• 1910. Tavasszal Hokkaidó szigetére települ.
• 1911. Találkozott Takeda Sokaku mesterrel, Engaru községben, Daito-ryu Aikijitsu-t tanul.
• 1916. Takeda Sokaku májusban végbizonyítványt adományoz neki.
• 1917. Megszületett idősebb fia, Ueshiba Takemori.
• 1919. Apja betegsége miatt visszaindul otthonába. Útközben találkozott Deguchi Onisaburo tiszteletessel, Ayabe-ban, aki az Omoto-kyo vallási irányzat akkori vezetője volt.
• 1920. Apja meghal. Elkezdett mélyebben foglalkozni a Budo-val, Deguchi tiszteletes ösztönzésére megalapította első dojóját, az Ueshiba Juku-t. Megszületett második fia, Kuniharu.
• 1921. Megszületett harmadik fia, Ueshiba Kisshomaru.
• 1922. Takeda Shinkage-ryu-t gyakorol. Iskoláját Ueshiba-Ryu Aiki-Bujutsu-nak nevezi.
• 1924. Mongóliába ment Deguchi tiszteletessel, ahol a "Mennyei Királyságot" szerették volna megvalósítani. A kínai hatóségok letartóztatták, halálra ítélték, majd átadták a japán hatóságnak.
• 1925. Lándzsvívást tanul.
• 1925. Megvilágosodik előtte a Budo szellemi értelme, amely hatására később megszületik az Aikido.
• 1927. Letelepedik Tokyo-ban, ahol megnyitotta dojóját. A császári család köreit is tanítja.
• 1931. A dojo végleges helye a Shinjuku negyedben lesz, Kobukan néven válik ismerté.
• 1936. Az Aiki Budo és Aiki Bujutsu kifejezéseket használja stílusa megnevezésére.
• 1941. Kitört a Csendes-óceáni háború.
• 1942. Először használják az Aikidó kifejezést. Osensei visszavonult Iwamába. Tokyóban fia, Kisshomaru vezeti az dojót.
• 1944. Megépül az Aiki Jinja (Aiki Szentély).
• 1945. Megépül az Iwama Dojo.
• 1952. Az Aikido egész japánban általánossá válik, egyetemeken, és a hadseregben is oktatják.
• 1952. Első nyilvános bemutató.
• 1960. Osensei-t a Császár kitüntette az Aikido megalkotásáért.
• 1961. Hawaii-n Aikido bemutatókat tartanak.
• 1969. április 26. meghal Osensei.